CSAPATÉPÍTÉS

KISOROSZI

Római kori nyomozós csapatépítés

A résztvevők egy rövid történelmi ismertető segítségével „visszarepülnek” a III. századba, majd római és barbár csapatokat alkotnak, hogy megoldjanak egy római kori rejtélyt. Ezt követően, az általunk előre kinyomtatott, ókori római és barbár sisakjaikat kivágják, ki is festhetik, majd méteres anyagokból palástot vesznek fel magukra (felkészülési idő:10-15-30 perc). Ha készen vannak, megkapják az első instrukciót, a csapatok külön útvonalon indulnak el, hogy megfejtsenek egy ókori, római rejtélyt.

romai_sisak.jpg

A csapattagok együtt, ugyanakkor a másik csapattal versenyezve a titok után kutatnak, játékos feladatokat hajtanak végre, pontokat gyűjtenek, fotókat készítenek magukról, miközben megismerhetik Kisoroszi kiemelten szép látványosságait, emlékműveit, helyi nevezetességeit, gyönyörű panorámáit, kocsmáit. A kincseket különböző helyszíneken találják meg a versenyzők, ahova térképpel és rejtvények megfejtésével tudnak eljutni. A falut megismerő játék során a játékosok bejárhatják Kisoroszit, ismereteket nyerhetnek erről a csodálatos településről. A kincskereső, nyomozós játékok segítenek összehozni a munkatársakat és hatékonyan gyakorolhatják a feladatok közös megoldását, az együttműködést.

Javasolt: Olyan cégeknek, családoknak, baráti társaságoknak, akik izgalmas kincskereséssel, rejtvények megfejtésével szeretnék fejleszteni a csoportkohéziót, az együttműködést, a kommunikációt. Kalandos feladatok megoldásával szeretnék bejárni és megismerni ezt a csodálatosan szép falut, Kisoroszit.

Helyszín: Kisoroszi falu, Szigetcsúcs

Időtartam: 2 óra

Ajánlott öltözet: kényelmes ruha, cipő

 Információrendezveny@raczfogado.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://kisoroszicsapatepites.blog.hu/api/trackback/id/tr115208820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

CSAPATÉPÍTÉS

A Dunakanyarban lévő Kisoroszit két oldalról a Duna fogja közre, a kristálytiszta víz és a gyönyörű vízpart, kiválóan alkalmas aktív kikapcsolódásra. A festői környezet a természeti és az építészeti értékek, ideális helyet biztosítanak csapatépítő és élményprogramok megrendezésére. A kerékpáros turisták kedvenc célpontja a Szigetcsúcs. A környék a Duna-Ipoly Nemzeti Park területe, védett állat és növényvilággal.

Rácz Fogadó

ff_logo.jpg

szigetcsucs_blog_borito_1_2.jpg

kisoroszi_fotok_ok.jpg

link_szoveg_60.jpg

süti beállítások módosítása